Mozgalom az egészségért-Sportos sikertörténetek

Mozgalom az egészségért

Sportos sikertörténetek

Varázslatos naplementében érkezünk Gyepükajánra, az ég láthatóan nem tudja eldönteni, hogy bíbor vagy kékeslila színben köszöntse a felkelő Holdat. A Kultúrház parkolójában már vár bennünket Kató Beáta – vagy ahogy a többiek szólítják, Betti –, aki a Mozgalom az egészségért  (Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program EFOP-1.8.6.-17-2017-00020) program keretében március óta tart díjmentes edzéseket a helyieknek.

A pályázati programban 3 megye 30 települése vesz részt. A cél a mozgás, valamint az egészséges életmód népszerűsítése. Gyepükaján kétségkívül parádésan eleget tett a fentieknek, amit a legjobban talán a  polgármester asszony, Trejer Gabriella 22 kilós fogyása bizonyít.

“Én kezdtem el szervezni az edzéseket, és nem volt kérdés, hogy minden alkalommal itt leszek. Szuper csapat jött össze, és folyamatosan motiváljuk egymást.” – meséli Gabi, aki a munkájából adódóan sokat ül, így pontosan tudja, milyen problémákat okoz a mozgásszegény életmód.

“Pár éve én is begyűjtöttem magamnak egy gerincsérvet. Pokoli kínokat éltem át, senkinek nem kívánom azt a kálváriát. Szépen lassan javult az állapotom, a rendszeres sport rengeteget segít abban, hogy jól legyek. Ahogy persze az is, hogy a fogyásomnak hála kevesebb súlyt kell cipelnem.” – teszi hozzá büszkén.

verejtékben úszó mosolyáradat

Betti pedagógus diplomája mellé végezte el a személyi edzői képzést. A tréningeknek otthont adó gyepükajáni kultúrház plafonján színpompás lufik és girlandok lengedeznek, a sarokban pedig egy miniatűr trambulin és két fitball reménykedik abban, hogy kivehetik a részüket a csapat megmozgatásából. Betti azonban nekik most nem oszt szerepet: helyette feltekeri a hangerőt a színesen villódzó hangfalon, majd a kardio jellegű bemelegítést követően funkcionális gyakorlatokkal “bombázza” a lányokat. Egyetlen izomcsoport sem menekül a feladatoktól, amelynek fényében nem meglepő Móni megnyilvánulása, miszerint minden óra felér egy kínzással.

“Megéri szenvedni egy kicsit, mert utána új embernek érzem magam, teljesen feltöltődöm és tele vagyok energiával.” – nyugtat meg minket.

Az órán ezúttal nyolc hölgy követi Betti útmutatását, köztük két – névduójukban rímelős – anya-lánya páros is, Zsani és Míra, valamint Móni és Kíra, akiktől azt is megtudjuk, hogy az edzések családi programnak is kiválóak.

Betti nagyon elégedett az eddigi eredményekkel. “A lányok el sem tudják képzelni, mennyit jelent nekem, hogy minden órán itt vannak. Elképesztően motiválnak, talán ennek is köszönhető, hogy minden alkalommal ilyen lelkesen találok ki nehezebbnél nehezebb gyakorlatokat. Aminek persze ők nem mindig tudnak őszintén örülni.” – teszi hozzá nevetve, miután a nehezítéseket említve a csapatból valaki bekiabálja: “Tudjuk ám, hol laksz, ha túlzásba vinnéd a kihívásokat!

relaxációs zóna a lélek boldogságáért

Noha a tréningek kétségkívül sok ivószünetért és törölközőért kiáltanak – ami természetesen nem bedobásra, hanem a verejték felitatására szolgál – az óra végén mindenki hálás tekintettel fogadja az alapos nyújtást, amelyről a gerinc mobilizálása sem hiányozhat. A relaxációhoz érve a helyiséget átjárja a nyugalom, kisimulnak az arcok, és mire véget ér az óra, a lélek harmóniája is helyreáll.

Amikor arról kérdezzük a hölgyeket, hogy mivel motiválnák azokat, akik eddig nem kezdtek el sportolni, Móni azt üzeni nekik, hogy “Ne kifogásokat keressenek, hanem egyszerűen csak jöjjenek el! Ha másért nem, akkor a jó hangulatért, a többi pedig majd úgyis adja magát!” – mondja, majd csatlakozik a többiekhez, akik elpilledten szedelőzködnek. Jóllehet a program februárban véget ért, a gyepükajáni sportos különítmény nagyon bízik benne, hogy a közös edzések utána is folytatódhatnak!

spacer